Trianon – valóban nemzeti és valóban tragédia?

Valóban Magyarországot csonkította meg Trianon? Biztos, hogy tisztában vagyunk a magyar történelemmel? A Trianonhoz vezető első világháború előtti és alatti államforma királyság volt, az ország neve Magyar Királyság. Nem nemzetállam volt, hanem soknemzetiségű birodalom. A Magyar Korona Országaihoz nemcsak Magyarország tartozott, hanem Szlavónia, Horvátország, Dalmácia, Fiume, Erdély, Partium, Bosznia.

A magyar címerben szintén megtalálhatjuk a társországok címereit:

A Magyar Királyság középcímere 1890-ben:


1890 után jelenik meg benne Fiume címere is:



Középen, felül látható Magyarország címere, körülötte a társországok címerei:


A sokszor látott autómatricák „Nagy-Magyarország” térképe:


Félrevezető, mert hiszen nem Magyarországot ábrázolja, hanem a Magyar Korona Országait. „Nagy-Magyarország” elnevezése történelmileg nem létezett, csak az 1920-as években született meg ez a név, nagyon félrevezetően. A Magyar Királyság népessége 1910-ben 20,886,500 volt, ebből magyar nemzetiségű 9,944,600, ez az összlakosság 48%-a. Az 5%-os zsidó lakosság is magyarnak vallotta magát, tehát az is javította az arányokat.

A Magyar Királyság tehát nem nemzetállam volt, hanem birodalom. A Magyarországon a XVIII.-XIX. században létrejött nacionalizmus ideológiájának előzménye a felvilágosodás volt. Ez az ideológia a nemzetté válás folyamatának liberális ideológiája, szemben a régi, birodalmi elképzelésekkel. A nemzetet a közös terület, nyelv, kultúra, értékrend, szokások, mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi. Ekkor a Magyar Királyságban létrejövő nacionalizmus minden közösségben kezdett hódítani – a magyarok függetlenségi törekvései a Habsburg Birodalomtól, a hazai nemzetiségek pedig a Magyar Királyságtól. Az akkori nacionalizmus természetesen más volt, mint a mai, melyet inkább etnicizmusnak nevezhetünk.

A nacionalizmus kétélű dolog volt. Míg a magyar nacionalizmust szent dolognak tekintették, a nemzetiségek nacionalizmusát tagadta az akkori magyar vezetés. 1875-ben Tisza Kálmán első lépései közé tartozott, hogy eltörölte a szlovákok legfontosabb intézményét, a Matica Slovenskát, majd kijelentette, hogy „itt nincs semmiféle szlovák nemzet”. 1879-ben a törvényhozás megszavazta a magyar nyelv kötelező tanítását az óvodától át a középiskoláig, az állami iskolák az 1880-as évekre pedig kizárólag magyar nyelvűek lettek.

De mi is a nemzet? Minden korban mást jelentett a nemzet fogalma. A Magyar Királyságban történelmileg ez csak a nemességet jelentette (Natio Hungarica), a magyar paraszt hiába volt magyar anyanyelvű, nem volt a nemzet része, szemben például egy szlovák vagy német anyanyelvű nemessel, aki viszont a magyar nemzethez tartozott. A változást a XIX. század nacionalizmusának liberális ideológiája hozta meg, miszerint: "Magyarország összes honpolgárai, az alkotmány alapelvei szerint is, politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja." Deák Ferenc, „a haza bölcse”, 1867.

A mai "nacionalizmus", mely például különveszi a „magyarokat” és a „romákat” természetesen ennek ellentmond, hiszen ez etnicizmus, tehát nemzet- és magyarellenes, hiszen a magyarságot ma modern nemzetnek tekintjük, lásd Deák Ferenc meghatározása.

Sajnos nyelvünkben nincs rá megfelelő szó, de a szlovákban szerencsénkre van. Az „uhor” szó például a Magyar Királyságban élőket jelentette (legyen az bármilyen nemzetiségű), a „maďar” pedig a magyar nemzetiségűeket. Megfelelő szó híján mindkettőt magyarnak mondanánk magyarul.

1917. december 18.-án az Antant felajánlotta kormányunknak, hogy garantálja a Magyar Királyság épségét, ha kilép a háborúból és biztosítja a nemzetiségek számára az autonómiát. Kormányunk ezt visszautasította. A vesztes háború (1914-ben megtámadtuk Szerbiát), az igazságtalan nemzetiségi politikánk, a önpusztító etnicizmus, és a történelmi szükségszerűségek (birodalmak vége) egyaránt elvezettek a Magyar Királyság feldarabolásához.

Trianon tehát nem Magyarországot darabolta fel, hanem a Magyar Királyság országait nemzetállamokra. Ekkor született meg Magyarország, mint nemzetállam.

Trianon lehet személyes tragédia – családom sok tagjának is az volt – de nem nemzeti tragédia, legfeljebb birodalmi tragédia. Három millió magyart vesztettünk, de több mint 10 millió nemzetiségi szabadult fel sok évszázados elnyomás alól. Ha nacionalisták vagyunk (hiszünk a nemzetállamokban), akkor ennek örülnünk kéne. Ha pedig etnicisták vagyunk, akkor pedig baj van.

De miért nem értjük a nacionalizmus lényegét Magyarországon? Miért van helyette etnicizmus?  Mi magyarok, nem csak elnyomók, hanem elnyomottak is voltunk. A hódítók mások voltak itt keleten, mint nyugaton. Angliában például minden hódító tovább építette a kultúrát, az övé rárakódott az meghódítottakéra. Kelták, rómaiak, szászok, vikingek, normannok gazdagították a helyi kultúrát, szemben az Európa keleti felén lezajló hódításokkal, ahol a hódítók főleg raboltak.

Az önmeghatározás mindig nálunk hatalmasabb, külső erőkkel szemben történt. Szemben a kulturálisan fejlett nemzetekkel, nálunk a kisebbségi érzés uralja öndefiniálásunkat – és ez egyre mélyül. Míg nyugaton a társadalom sokszor szabad polgárok szövetségeként jött létre, addig nálunk gyakorlatilag a valamikor gyakorlatilag rabszolgasorból felszabadított jobbágyok leszármazottai alkotják a mai társadalom gerincét.

De miért is esik szó Trianonról, hiszen a trianoni békeszerződés nincsen érvényben, miután Trianon után még egy igazságtalan és vesztes háborúba léptünk, a második világháborúba. Igen, a Szovjet hadsereg nem Magyarországot támadta meg a Don-kanyarnál, hanem mi őket. Ma az ezt a háborút lezáró 1947-es Párizsi Békeszerződések vannak érvényben. 

Comments

Popular posts from this blog